2014. december 1., hétfő

Kontra Ferenc: Wien a sínen túl - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható könyv.  Hibátlan állapotban.  
"Megfogadtam, hogy nem bútorozom be az emlékezet üres szobáit. Tudtam, ha hazamegyek, úgyis el kell mesélnem. " Így indul az Újvidéken élő magyar író új regénye. Ez a feszülés: "csak semmi érzést, érzelmet nem gyűjteni, mert abból akkor emlék lesz", ahogy már több regénye is mutatja, Kontránál azt jelenti: embert lelkiismeretfurdalással vagy megalázó érzésekkel nyomasztó emlék. Az utóbbi években (1992: Gimnazisták, 1993: Farkasok órája) írt regényeihez puhán és lazán illeszkedik ez a harmadik. Az összeillést az életrajzi elemek, a lírai hangvétel, a helyszínek váltakozása és azonossága biztosítja. Kontra Ferenc - aki a horvátországi Baranyában született, Magyarországon érettségizett és végezte el az egyetemet, majd átköltözött Újvidékre, hogy rögtön kétszeresen is számkivetett idegen, majd ellenség legyen Szerbiában - tudja, hogy az emlékek terhesek. Ez a harmadik emlékezésfolyam még egy szeletet ad hozzá az eddigi térélményekhez: Bécset és Ausztriát. Így lesz teljes az utolsó "közös magyar haza", kirakós játékként, cserépről cserépre haladva.
Személyes átvételre kizárólag Dunakeszin van lehetőség. Postázom is.
A személyes átvételt vagy az utalást kérem 14 napon belül rendezni. Köszönöm.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2014-12-22 08:18
. Kontra Ferenc: Wien a sínen túl - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése